Az előző bejegyzésem lényegét pár napja elmeséltem anyámnak, aki rögtök két érdekes példát is mondott a hallottakra. Ráadásul nem kell egyik példához sem Indiáig szaladni.
Először Vörösmarty A merengőhöz című verséből mondott el egy részletet:
„Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen
oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak
lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.”
A másik példája a hegyi beszédnek egy részlete volt, ami így hangzik: „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.”
Erről nekem eszembe jutott a Miatyánk egyik sora, miszerint a „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Itt sem lehet véletlen, hogy a szövegbe belekerült a „ma”. Ne a holnappal foglalkozz, ne a múlton rágódj, ma legyen meg a kenyered és boldog ember vagy.
Ezzel már kicsit elkanyarodtam az eredeti gondolattól, de mindenképpen érdekes, hogy ha csak érintőlegesen is, de a jelen megélésének gondolata milyen sok helyen megtalálható.
Így hát nem fotóztam le Iván születését, sőt utána sem kapkodtam a kamerám után, hanem próbáltam ott lenni Csilla mellett. Semmit nem csinálni, de ott lenni.
Iván születése után beszélgettem egy kávézóban egy leendő apával, aki azt kérdezte, hogy mit kell tennie egy férfinak egy apás szülésen. Én azt mondtam, hogy mivel valószínűleg neki is nagyjából annyi tapasztalata van a szüléssel kapcsolatban mint nekem vagy legtöbbünknek, hát ne akarjon semmit sem „csinálni”. De legyen ott. Igazán, teljesen, egészen legyen ott.
Hogy nekem ez mennyire sikerült, nem tudom. Itt elolvasható a történet a másik oldalról megélve: http://wholeliving.blog.hu/2010/07/05/szules_17
